A VIP Ügyfélprogram nemcsak elismerést jelent, hanem egyedülálló lehetőséget is az ügyfelek számára. Célunk, hogy bemutassuk partnereink tevékenységét, és támogassuk őket abban, hogy szélesebb közönséget érjenek el. Bárki válhat VIP ügyféllé, aki hosszútávon és aktívan veszi igénybe szolgáltatásainkat.
VIP ügyfeleinknek több kedvezményt is biztosítunk, például, hogy bizonyos szolgáltatásokat az előző évi díjszabás szerint vehetnek igénybe.
Januári bemutatkozó ügyfelünk Németh Károly, a cég alapítójának története inspirációként szolgálhat mindannyiunk számára, hiszen a kitartás és az innováció olyan eredményeket hozott, amelyek túlmutatnak az elvárásokon.

Hogyan lettél vállalkozó?
„Nem gondolom, hogy meg lehet határozni egy konkrét időpontot, amikor vállalkozó lettem. Már bölcsőde óta kerestem azokat a lehetőségeket, amelyek által több, okosabb lehetek, vagy anyagilag jobb helyzetbe kerülhetek” – meséli Németh Károly.
Egy különleges történet azonban mindenképpen mérföldkő volt az életében:
„Hetedikes voltam, és tudni kell, hogy annak idején nem kaptam zsebpénzt a szüleimtől. Mindenképp szerettem volna valamit dolgozni, de az életkorom miatt ez nem lehetett. Ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy ha én nem lépek egyet előre, akkor soha nem jutok el sehova: A bátyám nejlonzacskók és szemeteszsákok gyártásával foglalkozott, én pedig kértem tőle pár csomagot, amelyeket a közeli lakótelepen pár óra alatt el is adtam, és máris megvolt a havi zsebpénzem. Ez a tapasztalat megmozdított bennem valamit, és motivált a későbbiekben is. Ez az élmény meghatározó volt számomra, és úgy gondolom, hogy akkor ismerkedtem meg a vállalkozói léttel.”
Egy álomból sikeres vállalkozás – Egy velencei inspiráció
„Egy családi nyaralás alkalmával történt – akkoriban még a gyerekeink kicsik voltak. Az akkor megnyitott, egyedülálló tóparti családbarát szálloda előtt álltunk, a kislányomat a karomban tartva arra gondoltunk a feleségemmel: „milyen jó lenne ezt az élményt megosztani másokkal” – meséli Karcsi, aki ma már a Velencei-tó egyik kiemelkedő apartman komplexumának tulajdonosa.
Az érzésből 5 év múlva valóság lett, ugyanis akkor vették meg első apartmanjaikat: a családi élményt sikerült megosztani másokkal is és immár 10 éve működnek töretlen sikerrel. „Ez nem egy klasszikus jól megfontolt vállalkozás volt, ez a mi szerelem gyerekünk”
Mi volt a legmeghatározóbb élmény a vállalkozásban, és voltak-e mélypontjaid?
„Szerintem nagyon fontos, hogy egy vállalkozónak minél kevesebb legyen a kitettsége mások felé. Ha ez megvan, akkor egy nehezebb időszakban sokkal jobban tudod kezelni a helyzetet – a kollégákat is.
Egyik mélypontom az volt, amikor irodaszerekkel foglalkoztam még klasszikus üzletkötőként. Csak jutalékot kaptunk, és adtak egy hatalmas telefonkönyvet – semmi több. Volt egy rövid „képzés”, majd irány a hideghívások világa. Akkoriban nem voltak modern technikák, sem támogató rendszerek. Ez a mostani generációnak elképzelhetetlen.
A hideghívások kiképzőtáborként működtek. Nem volt megbecsülés, de éppen ez formált. Egy nap megfogalmazódott bennem, hogy a pár év alatt szerzett tapasztalatot a saját vállalkozásomban kamatoztassam. Volt egy kapcsolati hálóm, amelynek 70-80%-a hozzám ragaszkodott, nem a céghez. Ez óriási löketet adott, és amikor kiváltam, ez lett az alapja a további sikereimnek.”
Milyen kihívásokkal szembesülsz ma a vállalkozásodban?
„A külföldi piacra lépés számunkra egy nagy álom. Az osztrák és német ügyfeleket szeretnénk idekötni 5-6 napra, különösen a tavaszi és őszi időszakban. A főszezonban már most is sok külföldi vendégünk van, de az év többi részében is szeretnénk őket vendégül látni.
Van egy kidolgozott stratégiánk, de egyelőre nem szeretnék mindent elárulni. Annyit mondok: sok meglepetéssel készülünk!”
A 10 éves jubileum – Mi a töretlen siker kulcsa?
„A legnagyobb siker számunkra, hogy a COVID időszak alatt nemcsak talpon maradtunk, hanem bővítettük az apartmanjaink számát is. Ma már egy jól működő, önjáró vállalkozásunk van.” Karcsi elárulja, hogy az apartmanok népszerűségét a minőségi szolgáltatásoknak és az ügyfelekkel való személyes kapcsolattartásnak köszönhetik.
A vendégélmény fontossága
„Szeretnénk, hogy a vendégeink stresszmentesen érkezzenek, ezért már a foglaláskor ellátjuk őket minden fontos információval, például videós tartalmakat küldünk a megközelítésről, ajánlást a közeli kulturális nevezetességekről, gasztro élményekről. Fontos számunkra, hogy lebontsuk a kétségeket és ezért mindent meg is teszünk. Három nyelven, professzionális szinten tudjuk őket kiszolgálni, illetve húsvér emberekkel tudnak beszélni a hét minden napján. Büszkék vagyunk, hogy ügyfeleink valóban az ígért szolgáltatást kapják.”
Két különleges történet is megerősíti ezt az elköteleződést:
„Volt egy ázsiai vendégünk, aki három hétre foglalt, majd végül két hónapig maradt. A visszatérő vendégeink száma folyamatosan nő, és a visszajelzések mindig a kimagasló ügyfélszolgálatot emelik ki.”
„A szomszédos hotelben, egy nagyobb rendezvény került megszervezésre, és nem mindegyik családot tudták elhelyezni a szállodában. Ezért a vendégeket hozzánk irányították és mi szállásoltuk el. Ez számomra egy nagy elismerés volt, hiszen nem mi vagyunk az egyetlen apartman a közelben, de mégis minket ajánlottak jó szívvel.”

Újdonságok és kedvezmények – Mivel készültök a 10 éves jubileum alkalmával?
A 10 éves jubileum különleges alkalom csapatunk számára, ennek megünneplésére egyedi akciókat és ajánlatokat dolgoztunk ki. A nyári szezon előfoglalására rendkívüli kedvezményeket kínálunk, emellett a nyugdíjasok és kisgyermekes családok számára összeállított speciális csomagokkal is szeretnénk még elérhetőbbé tenni az általunk kínált élményt.

Mit kínáltok a vendégeknek?
A Velencei-tó partján elhelyezkedő apartmanok kiváló lehetőségeket nyújtanak azok számára, akik a nyugodt pihenést és a prémium szolgáltatásokat keresik.
A tóparti panorámás apartmanok mindegyike jól felszerelt konyhával rendelkezik, így a vendégek akár saját maguk is gondoskodhatnak az étkezéseikről. A korlátlan wellness használat külön élményt kínál, hiszen fűtött bel- és kültéri medencék, panorámás termál medencék, valamint meleg vizes gyerekmedencék várják a pihenni vágyókat.
A komplexum kialakítása kifejezetten a családok igényeit szem előtt tartva történt. A gyerekbarát, családbarát környezet ideális választás a 2-5 fős családok számára, míg a nagycsaládok kényelmét tágas, 50 négyzetméteres apartmanok biztosítják, amelyek dupla WC-vel vannak felszerelve.
Azok számára pedig, akik szeretnék még inkább élvezni a pihenést, svédasztalos reggeli és vacsora is rendelkezésre áll opcióként. Az ingyenes, őrzött parkolás a gondtalan érkezést és távozást teszi lehetővé.
Ezek a szolgáltatások mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a vendégeink otthon érezzék magukat, miközben a Velencei-tó partjának egyik legszebb helyszínén pihenhetnek.
Az aprólékosan kidolgozott részletek és a vendégek igényeire szabott megoldások teszik ezt a helyet különlegessé, amely méltán ünnepelheti tíz éves fennállását.
Németh Károly vállalkozása nemcsak a Velencei-tó egyik legkiemelkedőbb wellness apartman szolgáltatása, hanem egy inspiráló történet arról, hogyan lehet egy álomból sikeres és fenntartható vállalkozást építeni.
Ha Te is szeretnéd elmesélni történeted és közben egy hatékony irodai működésre vágysz, tele automatizmusokkal és perc alapú asszisztensi munkaerővel, akkor az alábbi kapcsolatfelvételi űrlapon írj nekünk és mi 24 órán belül válaszolunk rá.