VIP Ügyfélprogram – Netlinx Word Kft 

Áprilisban a cégek fejlesztésére fókuszáltunk! A Netlinx Word Kft ügyvezetője, László Gábor arról mesélt nekünk, hogyan tette meg az első lépéseket és miért ezt a szakmát választotta? Mi vezet el odáig egy vezetőt, hogy a saját vállalkozásának fejlesztése mellett mások vállalkozását is szívvel lélekkel tudja fejleszteni?

Hogyan lettél vállalkozó?

Pályafutásom során befektetési bankoknál dolgoztam, ahol a Corporate Finance területet vezettem. Ez azt jelentette, hogy olyan cégekkel foglalkoztam, amelyek valamilyen típusú finanszírozást kerestek – legyen az befektető, hitel, kötvény- vagy részvénykibocsátás. Egy alkalommal megkeresett egy fiatal csapat egy nagyon különleges ötlettel, amibe végül senki más nem akart beszállni. Hosszas mérlegelés után én döntöttem úgy, hogy belevágok. Ez lett az első saját befektetésem, innen indult minden.

Mi vonzott ehhez a szakmához?

Őszintén szólva számomra a vállalkozás nem pusztán szakma, hanem egy gondolkodásmód. Egy mindset. Amikor vállalkozol, minden döntésért te felelsz. Minden elmaradt feladat, amit nem tudtál időben megoldani, visszacsap – és nincs főnök, akivel megbeszélheted. Ezen kívül rengeteg különböző területhez kell egyszerre érteni – könyveléshez, marketinghez, HR-hez, menedzsmenthez –, és ezt nem mindenki tudja felvállalni. De aki igen, az nagyon sokat fejlődik benne. 

Mi volt a legmeghatározóbb élmény a vállalkozásban, és voltak-e mélypontjaid?

Az a pillanat mindig különleges, amikor a cégem már önállóan működik. Amikor már nem kell kézzel irányítani minden részletet, hanem a rendszer elkezd élni és dolgozni magától. Ez számomra mindig egy hatalmas mérföldkő. 

Mik a legnagyobb kihívások a vállalkozásban?

Őszintén? A gyereknevelés. A cégvezetés felelősséggel jár, de semmi sem fogható ahhoz a súlyhoz, amit az ember a gyerekei jövője iránt érez. A cél, hogy boldog és sikeres emberekké váljanak, sokkal nagyobb kihívás, mint bármelyik vállalkozói feladat. 

Mire vagy a legbüszkébb?

Talán arra, hogy 2004-2005-ben a Fővárosi Szent János Kórházat – ami akkor Magyarország egyik legnagyobb kórháza volt – sikerült kihozni a csődhelyzetből. Ez egy nagyon összetett és nehéz projekt volt, de megérte. 

Milyen problémákat oldasz meg az ügyfeleidnél?

Az én fókuszom a vezetői és tulajdonosi célok gyors és fenntartható elérésén van. Átlagosan 3–6 hónap alatt eljutunk oda, hogy:

  • növekszik a bevétel, 

  • hatékonyabban gazdálkodik a cég (magasabb profit), 

  • csökken a fluktuáció, 

  • a vezetői leterheltség is mérséklődik, 

  • a cég képes önállóan működni, 

  • és akár 1 hónapon belül is sikerül hiányszakmákban kulcsembereket találni. 

Milyen ajánlattal készülsz most a Titkárpont közösségének?

Az első 5 jelentkező számára egyórás, díjmentes konzultációt ajánlok fel HR vagy cégfejlesztés témakörben. Akinek fontos, hogy fejlődjön a cége, most valódi segítséget kaphat tőlünk az induláshoz. 

Miért érdemes tanácsadóhoz fordulni? Ez a kérdés gyakran előjön ügyfeleink körében is. Egy tanácsadó ehhez ért, több cég életében belelátott már és több száz cég fejlesztésében szerzett know howt ötvözi abba az egy erába, amíg a mi cégünk fejlesztésére összpontosít. A tanácsadó egy független szakértői szem és legyen szó a Netlinx Word Kft cégfejleszteséről vagy a Titkárpont Kft vállalkozásokra specializált adminisztráció fejlesztésérő a cél ugyan az, hogy elégedett ügyfél álljon fel az asztaltól.

Ha Te is szeretnéd elmesélni történeted és közben egy hatékony irodai működésre vágysz, tele automatizmusokkal és perc alapú asszisztensi munkaerővel, akkor az alábbi kapcsolatfelvételi űrlapon írj nekünk és mi 24 órán belül válaszolunk rá.

További blogcikkeink